Nyugdíjas éveink biztonságára már fiatal korban érdemes figyelni, hogy addig biztosítsuk be magunkat, amíg lehetőségünk van erre. Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy talán el sem érjük a korhatárt, illetve akkor már jelentősen lecsökkennek a kiadásaink, de ez nem fedi a valóságot, ezért ajánlott a legjobb megoldást megkeresni. Elsőre talán nem is gondolná az ember, hogy mennyi szempontot kell mérlegelni a nyugdíj megtakarításoknál, de szerencsére vannak olyan szakértők, akiknek lehet számítani a segítségére.
Egy ilyen döntés 10-20 évre szól, tehát rendkívül körültekintőnek kell lennünk, amikor valamelyik ajánlat mellett döntünk. Ahhoz, hogy még véletlenül se nyúljunk mellé, igazi szakértői segítségét tanácsos igénybe vennünk. A szakember elsőként felméri az Ön igényeit, hiszen a munkájához tudnia kell, hogy melyek a megtakarítási céljai, mekkora a kockázatvállalási hajlandósága, a hozamelvárásai és ennek megfelelően segít kiválasztani a személyre szabott ajánlatot. Miután felmérte a kliens igényeit, a szakértő legalább 3 nyugdíjcélú ajánlatot fog felmutatni neki.
Megtörténhet, hogy ezek három konkurens pénzintézethez tartoznak majd. Ahhoz is támogatást nyújt a szakember, hogy a kliens kiválassza azt az ajánlatot, amelyik az elképzeléseihez legközelebb áll. Minden szükséges információt átad, elmondja az előnyöket, a hátrányokat, különös figyelmet szentel az apró betűs részeknek, potenciális kockázatoknak, hogy a kliens ezeknek függvényében hozhasson felelősségteljes döntést. Így nem kell egyetlen ügyfélszolgálati számot felhívnia ahhoz, hogy a konkurens ajánlatok egymással összehasonlítva az asztalára kerüljenek.
Továbbá, a nyugdíjszakértő segít a szerződés megkötésében is, illetve eljuttatja a dokumentumokat a kiválasztott pénzintézethez. Az is az ő feladata, hogy tartsa a kapcsolatot a biztosítóval, a bankkal, a pénztárral és képviselje ezekkel szemben az ügyfele érdekeit. Egy tisztességes nyugdíjtanácsadó őrködik a szerződés sikere felett is. Megéri tehát szakértőhöz fordulni.