A jazz tánc konvencionális rendszerében a
különböző moderntáncok és a szabadtánc kavalkádja. A kifejezéssel először
1917-ben találkozott a közönség. A stílus a balett és a modern tánc hatására
további stíluselemekkel gazdagodott a jazz tánc 1940 körül. Az óceánon húsz év
múlva jutott át, az első londoni bemutatkozása után az önálló, improvizatív
előadásmód meghódította magának a kontinenst.
Gyökerei a new-orleansi feketék
kongó-táncaihoz nyúlnak vissza. Ez a stílus a testrészek izolációjára épít –
azaz legalább két mozgásközpont (fej-nyak, lábak, medence, mellkas) egymástól
függetlenül mozog –, és az úgynevezett policentrikusság elvét követi. A
légzéssel egybekötött mozdulatok lényege a folyamatosság, az egyéni mozgástárba
integrált mozdulatok, forgások, ugrások improvizatív, átélt, és hiteles
előadásmódja.
A tánc tanulásának első része egy technikai alaptréningből, amely
főként a testközpont tanulmányozására, a mozgásimpulzusok kísérleteire, a
mozdulatok plasztikusságra, illetve azok dinamikai skálájának megértésére és
megérzésére koncentrál, az izoláció elsajátítása pedig a koordináció
fejlesztésére is irányul.
A tanulásban természetesen fontos szerepet játszik az
elsajátított mozgáselemek kombinációban történő alkalmazása. A jazz tánc
stílusbeli sajátosságaival kísérletezve az egyénileg motivált mozdulatokat is alkalmazza
a rendszer a szabadtánc technikájával keverve. Budapesten többek között a Jam
Táncműhely is foglalkozik jazz tánc tanításával, illetve a fitnessben is helyet
kaptak a stíluselemek.
Kovács Rhewa Andrea