Skip to content

Jazz Steps

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu
infraszauna

Az otthoni infraszauna nagy szabadságot ad

Posted on 2019-06-13
infraszauna
Infraszauna fülke

Bár a forró gőzfürdő a téli hidegben esik a legjobban, azért egész évben lehet, sőt, ajánlott szaunázni, hiszen a jótékony hatásai évszaktól függetlenül érvényesülni tudnak és egy hűs zuhany után nyáron sem lesz kellemetlen élmény.

Ha nincs alkalma rendszeresen eljutni olyan helyre, ahol van finn vagy infraszauna, akkor érdemes otthonra beszereznie egyet az utóbbiból, mert így mindig a saját programjához tudja igazítani, hogy mikor ül be legalább pár percre a fülkébe.

Az infraszauna nagy előnye, hogy pár perc alatt üzemkész lesz, így amíg átöltözik és felkészül a szaunázásra, addigra már mehet is be a kabinba. Továbbá azt is tudni kell erről a változatról, hogy nem a levegőt melegíti fel, hanem az általa kibocsátott infrasugarak a bőrben alakulnak át hővé és így mesterséges lázat idéznek elő.

Ez azért jó, mert nem lesz olyan hőség és a páratartalom is sokkal kisebb, mint a finn szaunában, amit sokan éppen ezért nem bírnak. Az infraszauna még a szívbetegek és érrendszeri problémákkal küzdők által is használható, természetesen orvosi egyeztetés után.

Bejegyzések

  • Fizetési rendszerek skálázhatósága: mikor válik szűk keresztmetszetté a meglévő megoldás?
  • Céges weboldal fejlesztés: Siker a digitális térben
  • Eladó új építésű lakás Székesfehérvár – modern otthonok egy fejlődő város szívében
  • Olasz fagyi trendek 2025-ben: milyen ízek hódítottak a kézműves fagylalt rajongói között?
  • Headspa kezelés: hány alkalom után látszik a különbség?

Kategóriák

  • Egészség
  • Egyéb
  • Hitel
  • Jazz
  • Klíma
  • Pénz
  • Recept
  • Steps
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Tánc
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Zene

Címkék

Bioderma ABC Derm plasztikai sebészeti konzultáció őszi tengerparti nyaralás
©2026 Jazz Steps | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}